A hegymászó tevékenység szabályozása a Magas-Tátrában
A Tátrai Nemzeti Park területén közlekedni a rendes utakon és a jelzett turistautakon lehet. A jelzett turistautakon kívüli túrák és kirándulások csak hegyivezetők és a Tátrai Nemzeti Park igazgatóságának engedélyével rendelkező túravezetők kíséretében szervezhetőek - kizárólag e rendeletben meghatározott helyekre. Hegymászást kizárólag a nemzeti hegymászó szövetségekben tömörült hegymászók végezhetnek az alábbi feltételek betartása mellett.
- A jelzett turistautat csak a II. és nehezebb nehézségű hegymászóút beszállásához hagyhatják el úgy, hogy a választott út természetvédelmi szempontból a lehető legkíméletesebb legyen. Az I. és II. nehézségű túrákat nyári időszakban csak szükség esetén és csak lejövetelre használhatják. Téli időszakban (december 21 - március 21) mindkét irányban, ha ezt a terepet téli kiképzésre használják.
Minden hegymászó köteles magánál tartani szövetsége érvényes igazolványát. Ilyen igazolvánnyal nem rendelkező személyt jelzett turistaúton kívüli túrára - a hegyivezetők és a Tátrai Nemzeti Park túravezetőin kívül - csak hegymászó oktatók vihetnek a Tátrai Namzeti Park igazgatóságának külön engedélyével. - Szálláshelyen kívüli éjszakázás nem engedélyezett. Különleges esetekben (időigényes túra vagy első megmászás, baleset vagy időjárás okozta szükséghelyzet) kivételesen szabad túra közben bivakolni. Igényesebb, többnapos túrákat (pl. a főgerinc téli végigmászása, stb.) előre írásban jelenteni kell a Tátrai Nemzeti Park igazgatóságának. Szervezett hegymászócsoportoknak rendelkezésre áll a poduplaszki-völgyi magashegyi táborozóhely. Ez teljesítmény-orientált hegymászótevékenységnek van fenntartva, tehát nem a nagyközönségnek. Minden más hegymászó táborozóhelyet megszüntettek.
- Túrára induló hegymászók kötelesek a szálláshely vagy a táborozóhely túrakönyvébe bejegyezni a szándékozott túra irányát és célját. Ha megadják a visszatérés tervezett idejét is, akkor ezen időpont 6 órával történő meghaladása egyben a hegyi mentőszolgálat felé beavatkozási kérelmet is jelent. Szervezett utaknál a túravezető a visszatérés tervezett időpontja elmúlásakor köteles a túra további résztvevőivel a hiányzó kötélcsapat keresésére indulni.
- Téli időszakban az 1. és 2. pontnak megfelelő hegymászók túrára induláskor és erről visszatéréskor használhatják azon jelzett turistautakat is, amelyek november 1-től június 30-ig természetvédelmi okoból le vannak zárva. Utuk megkönnyítéséhez használhatnak sílécet is, felszerelésükből azonban nyilvánvalónak kell lenni, hogy hegymászó- és nem síalpinista túrára indulnak. Lavinaveszély esetén kötelesek ők is betartani a kihirdetett lezárásokat. A téli időszakban is nyitott jelzett turistautakon a gyalogos turistának előnye van a síelővel szemben.
- A Tátrai Nemzeti Parkazon részeibe, amelyekből teljesen kizárták a hegymászást, belépés még a hegyivezetőknek sincs megengedve a jelzett turistautakon és ismeretterjesztő utakon kívül. A következő helyekröl van szó:
- a Bélai-Tátra teljes egészében;
- A Karó-tavi-völgy minden oldalkatlannal és fallal. A Javorinai-Fekete-tó völgy északkeleti része;
- A Hunfalvi-gödör, a Nagy-Morgás délkeleti részével;
- A Javorinai-Siroka tömbje a Békás-hegyig, a Rovienki-völgy, a Marmota-völgy, a Poduplaszki-völgy felsö része, a Nagy-Molnár egész tömbje a Poduplaszki-Békás tavak völgyével együtt, ezen rész déli határa a következő: Nagy-Békás-csúcs - Cseh-tó - Litvorovy-tó - Rovátka. A Cseh-tavi-völgybe a Cseh-patak mentén vezető jelöletlen turistaút hegymászók és hegyivezetők számára engedélyezett;
- A Szalóki-völgy, sziklafalakat beleértve egészen a Fonatos-padig, amelyen a fel- és lemenetel tilos úgy a hegymászóknak mint a hegyivezetőknek;
- A Stola-völgy az északról az Oszterva-Koncsiszta gerinccel, délről a piros jelzésű úttal (Magistrála) határolva;
- A Kriván minden gerinccel és környező völggyel, azaz a Nefcer-völgy, Katlan-völgy, Rút-szakadék, Teknő-völgy, északkeletről Hrubó-gerinc, keletről Wahlenberg-torony és Liptói-torony;
- A Nyugati-Tátra - kivéve a téli főgerinctúrát, amelyet előre jelezni kell a Nyugati-Tátra északi vagy déli mentőszolgálatánál. Kivétel képeznek a természetvédelmi területen kívül található gyakorlósziklák, ahol a mászás idejét és helyét a Tátrai Nemzeti Park Igazgatósága, terület-tulajdonosok és a helyi hegymászó klubok közötti egyezmény szabályozza.
a Tátrai Nemzeti park Igazgatósága, |
A Síalpinizmus szabályozása a Tátrai Nemzeti Park területén
A Tátrai Nemzeti Park területén a síelők rendelkezésére állnak kijelölt lesiklópályák, domboldalak és a téli idöszakban le nem zárt turistautak. A turistautakon a gyalogosnak előnye van a síelővel szemben. Síalpinista tevékenységet az említett terepeken kívül csak a nemzeti hegymászó szövetségekben szervezett hegymászók végezhetnek a következő feltételek betartása mellett:
- A Tátrai Nemzeti Park területén csak az alábbiakban felsorolt helyeken szabad síalpinista tevékenységet végezni:
- A Nagy-tarpataki-völgy a Hosszútavi-menedékháztól a Metélőhagymás-tavak katlanán keresztül a Vörös-torony-hágóba, innen a Kis-Tarpataki-völgyben lévő Téry-menedékházhoz, tovább a Macska-torony alatt a Téry-horhoson keresztül és a Nagy-Papirusz-völgyön keresztül a Zöld-tavi-menedékházig;
- A Mlinica-völgyben a Fátyol-vízeséstől a Szoliszkó-nyeregig és ugyanezen az útvonalon vissza, vagy a nyereg átlépésével lefelé a Szoliszkó-menedékházig, onnan a lesiklópályán tovább;
- A Zsiari-völgy Baníkov-tól a Zsiari-nyeregbe, miközben a kiindulópont a Zsiari-menedékház;
- A Látaná-völgybe a Zaprasivo Dlhy uplaz irányban, ugyanezen az útvonalon vissza.
- Az említett túrákat síléceken csak december 21-től április 15-ig szabad végezni kedvező feltételek mellett, azaz elegendő vastagságú hótakaró esetén. A síalpinista köteles túráját bejelenteni az illetékes hegyi mentőszolgálatnál, tájékozódni a pillanatnyi időjárási- és hóviszonyokról, és kiindulási helyén bejegyezni túráját a túrakönyvbe. Vékony hótakaró vagy lavinaveszély esetén tilos túrázni. A síalpinista köteles magánál tartani hegymászó szövetsége érvényes igazolványát és felkérésre ezt bemutatni a Tátrai Nemzeti Park őrének.
- Egy-egy említett helyen egy napon maximálisan 20 ember túrázhat, ezen korlátozás alól csak a Tátrai Nemzeti Park Igazgatósága adhat kivételt. A természetvédelmi területekre kivételt az ótátrafüredi körzeti önkormányzatnál kell kérni.
- A síszezont elégtelen hótakaró esetén a Tátrai Nemzeti Park Igazgatósága lerövidítheti telefon- vagy írásbeli közléssel, amelyet a megfelelő helyeken tesz közzé (magashegyi menedékházak, hegyi mentőszolgálati állomások, információs- és védőkörzeti központok). Ilyen jellegű bejelentés nélkül is a síalpinista köteles sílécét lecsatolni, vagy a túrát befejezni, ha az útvonalon a növényzet nincs elégséges hótakaróval letakarva.
- A síalpinistára a hegymászó tevékenységet szabályozó összes rendelkezés is vonatkozik.
a Tátrai Nemzeti park Igazgatósága, |