2008.03.21-24.
Húsvéti Paklenica túra

A húsvéti Paklenica-túránk a Nemzeti Park távolabbi régióinak bejárásával töltöttük.

Első nap a Planinarski Dom Paklenica irányába indultunk el, majd innen a Buljma közel 1400m-es csúcsa felé vettük az utunkat. Közel tengerszintről indulva azért ez annyira nem volt rövidke és egyszerű túra. Gyönyörű bükkerdőkön keresztül haladtunk, és 1000m felett már helyenként hófoltokkal is találkoztunk. A csúcs alatti nyeregben iszonyatos erejű szél fogadott bennünket, így a tenger felé eső pazar kilátást viszonylag rövid ideig élveztük csak.

Második napon nem siettük el az indulást és az egész napos esőzés miatt nem terveztünk komolyabb túrát. Ezt a csapatból senki sem bánta túlzottan, mert az előző napi túra kellőképpen lefárasztotta a társaságot. Végül a kultúra mellett törtünk pálcát és beutaztunk Zadar történelmi városrészében és ott tettünk egy kis kirándulást.

A harmadik napon a Kis Paklenica vagy Mala Paklenica völgyét látogattuk meg. A szurdok gyönyörű és vadregényes, ideális túraterep. Akinek a Szlovák Paradicsom tetszik, az feltétlenül látogasson el a Mala Paklenica-ba is, mert a szurdokban való túra nemcsak szép, de izgalmas is, hiszen sok helyen a mederben kell haladni, köveken, sziklákon kell átmászni.

Nekünk kicsit vizesebbre sikerült a túra, mert a nap második részét esőben töltöttük és kicsit meg is mártóztunk a Mala Paklenica patakban. Szerencsére jól felkészült túrázók vagyunk, így a szurdok végén előkerültek a száraz és meleg ruhák. :-)