Szombaton kimentünk a Hochschwab-ra. Termetes csapatot hoztunk össze, 9 fővel. Seewiesen-ben volt a találkozó és némi matatás, cuccolás után nekivágtunk a völgynek a Voisthalerhütte felé. Mivel az előzetes információk szerint a téliszállás kicsi, ezért többen úgy készültünk, hogy bivakolunk odakint.

Peti havazásos, szeles előrejelzése bejött és úgy számoltuk, hogy 10-15cm friss hó nem okozhat gondot. Másnapra pedig tiszta időt jósolt házi meteorológusunk, így reményteljesen gyalogoltunk felfelé.

Hátizsákjaink nem voltak valami könnyűek, hiszen sátor, meleg hálózsák, némi technikai slósz, kaja, innivaló miegymás volt bennük. Tulajdonképpen az út első két harmada nem volt érdekes, ám egyszer elértünk egy helyre, ahol választás elé állított bennünket a hegy. Vagy egy hóval telifújt szurdokon keresztül megyünk tovább, vagy egy sokkal szimpatikusabb bordán.

Petivel tanakodtunk, aztán a bordát választottuk végül, mert kevésbé tűnt bizarrnak. Váltva tapostuk a nyomot és haladtunk felfelé a Voisthalerhütte-hez vezető teherlift alatt. A szél egyre erősödött és a havazás sem akart elállni.

A bordára felcaplattunk, majd innen egy szimpatikus vályúban haladtunk tovább. Félúton a vályú tetejéig megálltunk inni egy kicsit. Fábi meg is szabadult termosza kupakjától. Az csak szórakozottan gurult, pattogott lefelé a hóban.

Mikor felértünk megláttuk a teherlift kábelének egyik oszlopát, ami bíztatólag hatott ránk. Úgy sejtettük mögötte már nem lehet messze a ház. A GPS-em magasságjelzője is már azt sugallta, hogy nem lehetünk messze.

Az oszlop előtt volt egy kis traverz egy meredekebb lejtőn, aztán kibukkanva a kis bucka mögül, amelyen állt, iszonyatos erejű szél döntött majdnem fel bennünket. A ház persze sehol...

A feldöntés szó szerint értendő ! A magam 85kg-ja és a 20kg-os hátizsákom meg sem kottyant a szélnek, egyszer-kétszer minden probléma nélkül arrébbrakott néhány méterrel. A fiúk megálltak egy kicsit védettebb helyen, míg mi Petivel továbbmentünk, hogy megkeressük a házat.

Kiértünk egy hatalmas sziklaletörés mellé, ahol alattunk pár száz méter tátongott. A szél a szakadék felől fújt folyamatosan, így nem volt kockázatos ott sétálgatni. Peti egy idő után kicsit balra tért el, én pedig folytattam az utat a szikla szélén. Próbáltam a teherlift-kábelek végét megkeresni.

Egy keskeny, hóval befújt párkányon átkeltem, majd néhány méter havas mászás után megláttam a házat. Csakhogy ez pár száz méterrel arrébb volt egy másik sziklabordára építve. Innen egy keskeny párkány vezetett odáig, de az tiszta hó és jég volt, így a szél miatt nem mertük megkockáztatni, hogy átkeljünk rajta, mivel az folyamatosan próbált bennünket fellökni.

Abban sem voltunk biztosak, hogy tényleg végig odavezet az utacska. Később egy táblát is láttunk, amelyik kifejezetten lebeszélni próbált arról, hogy télen megpróbálkozzunk vele.

Tanakodtunk, mi legyen. Elhatároztuk, hogy lejjebb vonulunk és lent, biztonságos helyen hóbarlangban, sátorban bivakolunk és másnap minimál cuccal nekivágunk az  útnak.

Ugyanarra, amerre jöttünk szépen vissza is battyogtunk. Sok helyen gatyafékkel lehetett haladni, így a lefelé út kicsit gyorsabbnak és élvezetesebbnek tűnt. Elértük azt a helyet, ahol egy bordán jöttünk fel, ám egy szimpatikus lejtő jobban hívogatott bennünket, mert gyorsabbnak tűnt.

Elindultam előre, ám az egyik lépésemnél a hó kb. 30m szélességben végigrepedt, majd megindult lefelé. Lavina... ennek fele sem tréfa. A hó deszkaként csúszott a mélybe. A többiek még feljebb jártak, így ezen intermezzót látva úgy döntöttek, hogy inkább választják azt az utat, amin fel is jöttünk. Nekem már ehhez nem volt kedvem, így eltraverzáltam egy kicsit jobbra, ahol meredekebb volt a lejtő és a hó tömörebbnek tűnt. Itt óvatosan lesétáltam.

A hó minősége nem volt valami biztató. Ha a többiek is erre jöttek volna, a lépéseink újabb hóréteget vágtak volna át és egy jóval nagyobb deszkát indítottunk volna meg. Így egyedül, jó nagyokat lépve nem volt gond, egyben maradt a lejtő.

Lent elhatároztuk, hogy a körülményeket tekintve nem ez a hétvége az ideális a csúcstámadásra. :-) Tartottunk tőle, hogy az erős szél és a további havazás miatt még lavinaveszélyesebb lesz a hegy, így a csúcstámadást előre meg nem határozott időpontra halasztottuk.

Hazafelé még Eisenstadt-ban beugrottunk a SchnitzelHaus-ba jó kis bécsi szeletet enni. Ez megkoronázta a napunkat, ami azért nagyon jó és fárasztó volt.

(gyuszi)