2007.10.31 - 11.04.
Niedere Tauern bejárótúra
A Niedere-Tauern-nel karmikus volt a találkozásunk. :-) Még valamikor szeptemberben Évi szüleit akartuk kicsit megkirándultatni valamerre Ausztriában, és amikor már szélsebesen közeledett az időpont, még nem volt semmi elképzelésünk (nemhogy szállásfoglalásunk), hogy hova is menjünk.
Aztán derült égből villámcsapás, utolsó pillanatban iwiw-es ismeretséget kötöttünk a Lessach-ban található Krämer Haus tulajodnosaival és ezzel el is dőlt, hova megyünk. :-)
Aztán kitaláltuk, hogy ide akár túrákat, tanfolyamokat, szemináriumokat is lehetne szervezni, így be kellene járni a vidéket. November 1 - 4 közötti hosszú hétvége ideálisnak ígérkezett, mind időpontilag, mind időjárásilag.
Ugorjunk... :-)
November 1-én nem túl korai indulással a Waldhorn (2702m) csúcsát céloztuk meg. Hatos kis csapatunk (Évi, Rőzse, Bence, Péter, Norbi, én) lelkesen baktatott fel a Lessachtal végében található Laßhoferhütte parkolójából észak felé. Nagyon jól van jelölve a Waldhorn, így el sem lehet téveszteni. Kb. 2 óra alatt értük el az 1878m magasban levő Goralhüttét, ahol kis forrásból tudtunk vizet inni. Innen kb. fél óra sétával értünk fel a Zwerfenbergersee-hez, amely 2025m-en levő kis tavacska, gyönyörű 2500-2700m-es hegyekkel körülvéve. Eszméletlen látványt nyújtott a havas lejtőkkel körbevéve.
A tó partján kicsit óvatoskodva kellett végigbaktatnunk, mert - mint ahogyan egy osztrák srác be is mutatta nekünk - egy rossz lépéssel könnyedén a tóban lehetett volna landolni. A tavat megkerülve kicsit feljebb az Angersee fagyott jegét véltük felfedezni és innen már hívogatóan közel éreztük a Waldhorn alatti nyerget, a 2283m magas Waldhorntörl-t.
Kis hótaposás után fel is értünk. Sajnos a hóviszonyok eléggé messze álltak az ideálistól, így a többieket lent hagytuk és Norbival nekivágtunk a gerincnek. Évinek sajnos nem volt jégcsákánya, úgyhogy nem tudott velünk jönni, bármennyire is szeretett volna.
Semmit nem tartó, olvadó havon és lejegesedett sziklákon másztunk felfelé. Amikor nyomot lehetett rúgni a hóba, azt tucatnyiszor végignyomkodtam a lábammal, hogy tartson majd, amikor lefelé jövünk. Kis küzdelem árán kijutottunk a Waldhorn vállán levő első tornyocskára, kb. 60m-rel magasabban, mint a nyereg. Sajnos innen a viszonyok még rosszabbak voltak, mivel egy olyan hólejtőn kellett volna felgyalogolnunk, ami egy moréna tetején éppen semmit nem tartott... Talán felfelé még ment volna, de a lefelé utat nem láttam rajta biztonságosnak, annál is inkább, hogy már délután 2 óra volt és közel 500m szintet kellett volna fel és le megtenni. A "le" valószínűleg már sötétben lett volna.
A fürdőzős osztrák fiú is utánunk jött közben. Némi fotózgatás után a visszafordulás mellett döntöttünk. Innentől kezdve fotóztunk, mint az őrült. A lányok és a két fiú közben elindult lefelé és a Goralhütténél vártak be bennünket.
Már sötétedett, amikor leértünk az autóhoz. Nagyon szép kis túra volt.
November 2.
Erre a napra a Hochgolling-ot terveztük meglátogatni, mint a Niedere-Tauern legmagasabb csúcsát. No ez már hamvába holt ötlet volt. Az előre kinézett parkolótól kb. 10km-re le volt zárva az út. Mivel se kedvünk, sem időnk nem volt ahhoz, hogy plusz 20km-t gyalogoljunk az amúgy sem rövid táv mellé, ezért egy huszárvágással úgy döntöttünk, hogy megyünk a 2741m-es Preber-re. Gyorsan betelefonáltunk Lessach-ba Bencének és Péternek, hogy ha van kedvük, jöjjenek velünk. Volt kedvük... :-)
10 óra körül raktuk le az autót Lessach felett úgy 1400m magasságban. Gyönyörű őszi színekben pompázó erdőben gyalogoltunk, majd 1900m magasságban felértünk a Preber - Roteck - Golzhöhe által határolt lapos völgybe. Innen úgy döntöttünk, hogy nem keresünk jelzést, megyünk egyenesen toronyeránt a hegyre. A felfelé út nem sok izgalmat tartogatott. Egy óriási domb a Preber erről az oldalról. Havasabb időben ideális lavinaterep, most azonban nem volt rajta túl mély a fehérség, pont annyi, hogy jó volt benne gyalogolni.
Fél 3 körül értünk a csúcsra. Az idő gyönyörű tiszta volt, látni lehetett a Hochgolling-ot, a Dachstein-t, de még a Grossglockner-t is. Igazi kilátóhegy a Preber. Fotózkodtunk, beírtuk magunkat a csúcskönyvbe, gratuláltunk Rőzsének, Péternek és Bencének, mert önerőből először voltak ilyen magasan. Aztán jött a lefelé út...
7 perc alatt közel 700m szint... Természetesen gatyafékkel. Nagyon jó volt a meredekség és a hó mennyisége a csúszkáláshoz, így a négy és fél órás felfelé úttal szemben le másfél óra alatt értünk az autóhoz. Szuper volt... :-)
November 3.
Mára light-osabb túrát terveztünk. Sajnos a helyet nem a legideálisabb módon választottuk meg, mert olyan 
völgyben túráztunk, ami egész nap árnyékban volt. Ráadásul a lányok bőrbakancsa kicsit meg is adta magát és hamar beáztak.
Na de nem szaladok ennyire előre a sztoriban. Ezen a napon is a Laßhoferhütténél tettük le az autónkat, majd innen keleti irányba nyíló völgyben a Schöneck irányában haladtunk. Negyedórányira a parkolótól gyönyörű vízesést találtunk. Majd egy hosszabb gyaloglás után elértük az első tavat 1778m magasan, a Kühsee-t. A tó háborítatlan vízfelszínén visszatükröződött a kék égbolt és a környező hótól fehéren tündokló hegyek meredek hegyoldalai. Eszméletlen szép látvány volt.
Kis kavargálás után megtaláltuk a feljutási lehetőséget az eggyel feljebb levő Landschutzsee-hez, ami felett egy szuper kilátószikla ácsorgott. Ennek a tetején ettük meg a csúcscsokinkat, majd a hideg miatt amilyen gyorsan csak lehetett, elidnultunk lefelé.
A hideg és az átázott bakancsok ellenére nagyon szép túra volt ez is !
November 4.
Sok kedvünk nem volt hozzá, de sajnos haza kellett jönni.
Nagyon jól éreztük magunkat, gyönyörű helyeket jártunk be és persze örültünk újdonsült ismeretségeinknek is. És persze nagyon köszönjük házigazdáinknak a szuper ellátást !
(gyuszi)
