2007.10.19. - 23.

Monte Disgrazia (3678m) és a Val Masino

Régóta terveztük, hogy ellátogatunk a Monte Disgrazia-ra, amely kicsit rémisztő neve ellenére egy gyönyörű célpont. Hosszas tervezés után végülis kicsit másképpen alakultak a dolgok, mint ahogyan először kitaláltuk.

A négy fős csapat helyett csupán két társunk Peti és Norbi vágott neki a Disgrazia-nak, míg mi Évivel a Val Masino völgy szemközti, észak-nyugati csücskében tornyosuló Punta Sfinge 2808m-es csúcsát kívántuk meghódítani sziklamászás által. :-)

Szombat

Valamikor reggel 6 órára értünk a Val del Predarossa-hoz és itt egy kőfejtőben hajtottuk fejünket rövid álomra. Melegünk nem volt, mert a hajnal -2°C körüli hidegre hűtötte a kedélyeket. Kitettük hát a szabadba hálózsákjainkat és álomra hajtottuk utazástól megfáradt fejünket és testünket.

Rövid pihenő után teherautó-zajra és havazásra ébredtünk, így 8 körül el is kezdtünk pakolászni, reggelizni és készülődni a menedékházakba való felgályázáshoz. 10 körül váltunk el Norbitól és Petitől, akik a Ponti ház felé vették az irányt. Évi és én autóba pattantunk és visszaereszkedtünk a Val Masino-ba, majd Filorera-t, Sasso Remenno-t, San Martino-t elhagyva Bagni del Masino-ba tartottunk. Ez egy kis zsákutca helység, itt hagytuk Peti Berlingo-ját és sziklamászó cuccunkkal felvértezve, 120m kötéllel, karabínerekkel, köztesekkel, mindenféle "vasakkal", némi kajával és minimális folyadékkal nekivágtunk az 1000m szintkülönbségnek, ami Bagni del Masino és az Omio menedékház között húzódik.

Kis kőhídon átkeltünk, majd jól jelzett úton baktattunk felfelé. A fantasztikus őszi színek és a táj gyönyörűsége folyamatos fotózásra sarkallt bennünket, így kicsit lassabban haladtunk, mint amennyi az előirányzott volt.

1500m magasságban egy szélesebb rétre értünk, ahonnan pazar kilátás nyílt a hótól kissé "porcukros" Pizzo Badile és a Pizzo Cengalo 3000m-t meghaladó csúcsaira, amelyeket rögtön ki is választottunk jövő évi célpontnak.

A Pizzo Badile dél-nyugati fala nagyon megragadta a fantáziánkat... :-)

A rétről jól látható Omio felirat vezérelt bennünket tovább aznapi célpontunk felé. Pár száz méterrel feljebb találtunk egy kis vízfolyást, így fogytán levő teánkat kiittuk a kulacsból és helyére vizet töltöttünk, mivel a nálunk levő folyadékmennyiség aggasztóan kevés volt. Sajnos nem volt többnek hely a hátizsákban, hiszen kötéllel és karabínerrel lehet mászni, de vízzel nem. :-)

A 2 óra 30 perces szintidőt a sok megállással és fotózgatással feltornáztuk 3:30-ra, de még így is délután 3 előtt értünk a Rifugio Omio bivakjába. Szerencsére rajtunk kívül senki nem volt itt. A kilenc személyesnek kikiáltott bódé kettőnknek éppen elegendő nagynak bizonyult. Többen azonban csak nehézkesen fértünk volna el. A délután hátralevő része főzőcskével telt: ontottuk magunkba a teát és a leveseket. Szerencsére találtunk egy kis vízfolyást, ahonnan bőségesen tudtuk venni a főzéshez szükséges vizet.

Amikor leszállt a nap, az addigi hűvös idő kegyetlen hideggé változott és a -2 - -3°C még lejjebb csökkent és Peti előrejelzése a -15°C-kal egyáltalán nem volt akkor irreális.

Két priccset készítettünk fel magunknak alvásra, magunk alá raktunk egy-egy szivacsot, két-két gyapjúpokrócot, magunkra húztuk a vékonyka hütte-zsákot, arra négy pokróc és folytattuk a vacogást. A kis házikó pikk-pakk kihűlt és nagyon hideg volt bent. Megpróbálkoztam azzal, hogy izolációs fólia réteget is tettem magunkra, de sajnos ettől sem lett trópusi hőség a takarók alatt. :-) Úgyhogy az éjszaka a fázás jegyében telt.

Vasárnap

Reggel 7:30 körül ébredtünk. Odakint még teljes sötétség honolt. A takarók alatt valamelyest felmelegedett az idő, így nem nagyon akaródzott kibújni a jégverembe. A húgyhólyagunk azért egy idő után kiparancsolt bennünket az ágyból. A lábasban és bögrékben hagyott teamaradék jégtömbbé fagyott az éj leple alatt.

Elmentem, hoztam egy kis jeget a főzéshez, hogy tudjunk inni valamit, ami átmelegít kicsit. Apránként elkezdtük összeszedni magunkat és 10 órára - mire a Nap is felkelt rendesen - nagyjából elkészültünk. Minden felesleges holmit összepakoltunk és a házban hagytunk és némi csokival, folyadékkal és mászóslósszal felszerelkezve vágtunk neki az újabb 500m szintkülönbségnek, a Punta Sfinge "Bramani" útjának (Via Bramani) beszállásához.

Az út felfelé szintén nagyon jól jelzett és egyben része is Dario di Paolo útnak, ami a Brasca menedékházba vezet, miután az ember felért a 2600m magasan levő Lagoncio hágóba és elkezd ereszkedni. Kb. 2 óra alatt értünk fel a hágóba. Menet közben sokat fotóztunk, kimásztunk egy kisebb sziklacsúcsra is a vicc kedvéért.

A sejtésünk elkezdett beigazolódni: nagyon hideg lesz a mászáshoz. A hőség csak nem akart megérkezni és ráadásul az észak - észak-keleti fal árnyékba burkolózott, a hágóból pedig tolult a hideg szél. Így árnyékban -10°C alatt volt a hőmérséklet. Mászócipőről szó sem lehetett, hiszen pillanatok alatt szétfagyott volna benne a lábunk, bakancsban viszont elég nehéz meredek és síma reibung-táblát mászni... :-( Nagyon sajnáltuk, hogy a "lepattanás fennforgása keringtetett" bennünket. Egy hófolton felmásztam az első kötélhossz feléig és megpróbáltam egy Excalibur-ként a sziklában ragadt friend-et kiráncigálni a helyéről. Sajnos nem én vagyok Artúr király, így a friend továbbra is várja megmentőjét. :-)

Némi mászkálás után lejöttem a falról és szomorúan konstatáltuk, hogy ez a szikla bizony jövő késő tavasszal vagy nyáron fog visszavárni bennünket. Fantasztikusan jó minőségű gránit falain élvezet lesz mászni. Aztán fogtuk magunkat és elindultunk lefelé.

1 óra múlva az Omio bivakjában összeszedtük a holminkat és innen bő 2 óra alatt leereszkedtünk Bagni del Masino-ba, ahonnan elautóztunk a sasso remenno-i kempingbe. Amikor megkérdeztük a tulajdonos nénit, hogy mennyibe kerül a sátrazás, elkerekedett a szeme és azt mondta, hogy két személyre 18€ per nap, de fűtött lakókocsit tud adni nekünk 20€-ért... Nem akart fagyott holttesteket a portáján. :-))) Természetesen a kényelmesebbik megoldást választottuk.

Este háromnegyed hat körül kaptunk hírt a fiúkról, hogy visszaértek a Monte Disgrazia próbálkozásukból a Ponti házba, de már nem jönnek le aznap, mert nagyon késő van és fáradtak.

Hétfő

Reggel kicsit melegebb napra ébredtünk. A nap gyönyörűen sütött, el is határoztuk Évivel, hogy 11 óráig van időnk - ekkorra beszéltük meg Petivel és Norbival a randevút a Predarossa völgyben -, így van időnk mászni egyet Sasso Remenno tökéletes gránitján. A nyári magashegyi tanfolyamon már jártunk itt egyszer, ill. Évi az alapfokú tanfolyamáról is ismerte és teljesen a szerelmesei lettünk a helynek.

Ki is mentünk a fal dél-nyugati falához és ott egy IV-es utacskát másztunk bemelegítésként. Visszaereszkedés után úgy döntöttünk, hogy ideje indulni a fiúkért és így is tettünk. Gyors kanyar Filorera-n keresztül a Predarossa-hoz, fiúk összeszedése és irány a kemping, hogy Ők is tudjanak szállást keríteni. Míg Norbi intézte a szállást, mi egy slack-line-on egyensúlyozgattunk több-kevesebb sikerrel.

Némi várakozás múltán Évivel visszamentünk a sziklához folytatni, amit reggel elkezdtünk, sorra másztunk egy V- -os utat, majd egy VI-ost. Már majdnem a tetején jártam az útnak, amikor Peti és Norbi is a fal aljába ért. Hoztak főzőt és idilli környezetben készítették el ebédjüket. Sőt Norbinak annyira megtetszett a hatoska, hogy úgy döntött, feljön utánam. Fent örültünk magunknak, csináltunk sztárfotókat és persze kihasználtuk a szuper kilátást az egész Masino völgyre.

Ezután visszaereszkedtünk és Norbi mászott előre egy IV-es utat, majd egy másikat is. Évi és Peti közben visszavonult a kempingben, mert elkezdett lemenni a nap és jött a hűvös. Én még délután kinéztem egy csodás Piaz-repedéses VI-os utacskát és úgy döntöttem, hogy a nap "fémpontyjaként" még kimászom ezt. Norbinak is nagyon tetszett az utacska, úgyhogy utánam Ő is felmászott.

Jól örültünk is magunknak, jól esett ilyen szuper minőségű köveken, ilyen jó biztosíthatóság mellett mászókázni egyet.

Mászás után összepakoltunk és visszasétáltunk a kempingbe, ahol este beültünk a helyi étterembe és némi grappa, sör és étek fogyasztása mellett múlattattuk az időt. :-)

Kedd

Reggel kelés, gyors pakolás és irány haza... Előtte megálltunk Morbegno mellett a Galbusera kekszgyárban irdatlan mennyiségű kekszet felvásárolni. :-) Aztán tényleg haza... valamikor éjfél körül kerültünk ágyba, olyan gondolatok mellett, hogy vajon hogyan lehetne Val Masino-ban menedékjogot kérni... :-)))))

(gyuszi)