2007.09.22-23.
Egyesületi mászótúra Paklenica-ra

Sziklamászó berkekben talán az egyik legklasszikusabb sportmászó régió a horvátországi Paklenica Nemzeti Park. Ide látogattunk el szeptemberben. Péntek éjfélkor értünk a szokásos Autocamp Peko-ba, majd egy 7 órási kelés, némi kajálás, ejtőzés és 2007-es mászókalauz vásárlás után felautóztunk a parkba.
Első útként és bemelegítésként az Ovcji Kuk-ra vezető, kicsit új vonalvezetésű és immáron kinittelt Prijatelju Moj (3+) utat másztuk ki két partiban.
Gyors ereszkedés után átsétáltunk a parkoló túloldalára a Kukovi Ispod Vlake lábához. Itt a Rőzse - Norbi páros beszállt a kivételesen tök üres Nosorog (4b) útba, Évi és én a keleti falon vezető Lidijin (5a) utat választottuk.
Norbiék sikeresen másztak a siker útján, míg én a Lidijin első kötélhossza után kicsit hamarabb indultam neki egy szimpatikusnak kinéző oldáson. Kicsit nehéznek tűnt az út és mint utóbb kiderült, sikerült belemászni a Joe de Ripper (6a) első kötélhosszába, amit a kalauz 5c-re taksált. Évivel mi is kb. ennyit adtunk volna neki és hangyányival nehezebbnek ítéltük meg, mint a Brahm kulcshelye, ami elvileg szintén 5c.
Ezen kötélhossz után sikerült megtalálni a Lidijin harmadik hosszát, amit 4a-ért adnak és egy nitt híján teljesen clean. Ez a hossz egyértelműen vezet fel a Nosorog második kulcshelye alatti standba, a nyeregbe. Itt némi Rőzse-Norbi várás után úgy döntöttünk Évivel, hogy kimásszuk a Nosorog utolsó kötélhosszát (4b). Amikor Évi is elindult felfelé, akkor ért Rőzse a lemászós szakaszhoz. Itt kicsit segítettünk neki némi információval, hogy merre érdemes lemásznia a standhoz.
Az út végén fényképezgettünk egyet, majd 60m-es duplaköteleink segítségével le tudtunk ereszkedni a tömb nyugati oldalán lefutó morénalejtőre, kihagyva így a bénázást a lejöveti úton.
Ereszkedés után Évivel kicsit lejjebb sétáltunk és kényelmes sziklákon ücsörögve néztük, ahogy Norbi és Rőzse küzdenek az elemekkel a Nosorog végén.

Közben az időt fotózgatással és süvítő hanggal repülő fecske hallgatással telt.
Mászás után irány a kemping, ahol elfogyasztottuk jól megérdemelt vacsoránkat és sörünket...
A vasárnap kicsit lassabb keléssel kezdődött. Reggeli után ismét felautóztunk a parkba, ahol a szombati naphoz képest döbbenetes tömeg fogadott. Felmentünk a sportmászós Klanci-ba, ami némi változáson ment keresztül, hiszen a falban levő, eddig titokzatosnak ható barlangbejáratok mögött kicsiny boltocska ill. nagyon kultúráltan kinéző WC nyílott. Lehet, hogy Tito annak idején más céllal furatta a járatokat a hegybe, most ezek a készségek a trekker és mászó hadak szolgálatába álltak.
Rőzse és Norbi rendíthetetlenül a Sjeverno Rebro irányába nyomultak, míg mi Évivel koncepció nélkül bolyongtunk a parkban. :-) Végül úgy döntöttünk, hogy mi is megyünk egyet a Sjeverno Rebro-n. Visszatértünk az autóhoz, ahol a felesleges holmikat, hátizsákokat lepakoltuk, majd Norbiék nyomába eredtünk.
A beszállásnál feltartották őket, így csak akkor tudtak indulni, amikor mi is felértünk. Norbi előremászott, utána Juhász doktornő... kicsit ráhagyva elindultam én is előre. A standban kicsit szűkösen, de elfértünk, majd elindult Norbi előre, Évi pedig utánunk.
Sajnos Évi tenyerét szétszedték az éles sziklák az előző napon, így inkább úgy döntöttünk, hogy ezen egy kötélhossz után bátran megfutamodunk. :-) A nap további részét napozással, Norbiék sasolásával, fotózásával és az utolsó méterekben félremászástól megkímélő, hasznos informálással telt.
4 óra körül indultunk hazafelé és kb. este 10 körül értünk Budapestre.

(gyuszi)